24h kiemelt híreink

Kelet lesz a hadszíntér a HFL-ben

2016 április 22 | 10:11
Kelet lesz a hadszíntér a HFL-ben
NFL
0

A Cowbells Egerbe, a Wolves Nyíregyházára, a Sharks pedig Felsőzsolcára látogat.

Az előző héten a Cellect HFL-ben a nézők láthattak egy kiélezett fővárosi derbit, megtekinthették, hogyan veszik be az Acélosok egy kemény csatában Eger várát, illetve, miként vadásznak a Nagymacskák Cápákra. Az izgalmak garantáltak lesznek most is.
13041425_1283715978323025_8244277540281344307_oKét vereség után kell talpra állniuk Eger vár Hőseinek. Viszont a Budapest Cowbells ellen hazai pályán már valóban fel lesz adva a lecke. Már legutóbb a Miskolc Steelers ellen is közel álltak Szeredi László legényei a győzelemhez, de a hajrában az Acélosok jobban teljesítettek, aminek meg is lett az eredménye. A légiós kontingens viszont eddig igazolja, hogy érdemes volt őket megszerezni. Taylor Palmer visszatérése irányító poszton egy nagyobb biztonságot jelentett a támadósorban, de a csapat két import futója, Austin Steele és Kormos Sándor is „megdolgozik a pénzéért”. Az Egernél pedig meccsről meccsre látszódik a fejlődés, így a Kolomposok is számíthatnak néhány meleg pillanatra.
98f5682073c1a54145f77a5e69115c618a21115eA Cowbells viszont motiváltabban nem is várhatná a találkozót, hiszen a Farkas odúban sikerült egy kiélezett csatában nyernie az elmúlt hétvégén. Alex Tibbles lehet talán az idei szezon egyik legjobb igazolása, hiszen Bencsics Márkot szinte minden alkalommal nyomás alatt tartotta, így a defense egyik kiemelkedő játékosa lett. Az irányítóknál pedig egy egészséges versenyhelyzet alakult ki Váry Tamás és az újonnan érkezett Czirók Márton között. Legutóbb Czirók korábbi csapattársai ellen bizonyíthatott és TD-passzt valamint futott touchdownt is jegyzett. Úgy néz ki, hogy a Cowbells már a második meccsén elkapta a fonalat és jó irányba halad, hogy 2014 után ismét magyar bajnok legyen. De természetesen még hosszú a szezon.

Fotók: Pazar András, Váradi Barna és Király Etelka

Eger Heroes-Budapest Cowbells
Időpont: április 23. (szombat), 15.00
Helyszín: Szentmarjay Tibor stadion (Eger, Stadion utca 8.)

Szeredi László, az Eger Heroes vezetőedzője: Egy kurta hetünk volt arra, hogy felkészüljünk a Cowbells elleni meccsre. Az ellenfél mind offense, mind defense oldalon nagyon erős, és ezt a Wolves ellen is bizonyította. A Steelers ellen ugyan sok hibával játszottunk, de ismét előrébb léptünk egy szintet. Ha ezen az úton haladunk tovább, akkor a fejlődésnek meg lesz az eredménye. Az importjaink a pályán és azon kívül is remekül teljesítenek, jó példával szolgálnak, és nagyon keményen dolgoznak. A Cowbells ellen mindent meg fogunk tenni, hogy szurkolóink egy hazai sikernek örülhessenek.

Karim Trabelsi, a Budapest Cowbells vezetzőedzője: Ez sem lesz egy könnyű párharc! Azt kell mondjam, hogy védő és támadó oldalon is jó játékosok érkeztek z Egerhez. Az offense-ben az irányító kevés hibával játszik, ráadásul labdabiztos, a futók és az elkapók pedig nagyon ügyesek. Mellettük Herke Zsombor is még mindig acélos a falban. Nem hiába nyerték meg a Divízió I-et tavaly. Látszik náluk a fejlődés, hogy más sémát használnak, mint egy éve, a játékuknak van koncepciója és az edző is tudja, hogy mikor kell váltani. Összegezve, egy nehéz összecsapást várunk, 50-50 százalékos esélyekkel.

 

A Cápák után a Farkasokat is szétmarcangolnák

Először rendeznek idén Nyíregyházán amerikai foci meccset, ahol egy már-már örökrangadót láthatnak majd a kilátogatók a Budapest Wolves és a házigazda Tigers között.
12998504_967205526695205_3308478436798656832_nA Tigrisek a Miskolc Steelers ellen egy kiélezett meccsen kikaptak, majd a Győr Sharks ellen is egy szoros összecsapást vívtak, de itt már meglett a hőn áhított első siker, ami egy lépéssel közelebb hozta a szabolcsiakat a rájátszáshoz. Az amerikai importok egyre jobban kezdik felvenni a ritmust, emellett pedig Sam Clark is egy jó meccset zárhatott Győrött, de kiemelendő Darrell Tate is, aki továbbra is jó formában van, és rendre hozza a yardokat a Tigriseknek, nem mellesleg volt csapata ellen léphet majd pályára. Az ukrán légió pedig eddig is nagy fegyvertény volt Nyíregyházán, tavaly még a Wolves offense-nek és defense-nek is sok gondot okozott idegenben. Ez idén sem lesz másképp az NYVSC pályán.
12970804_1051558058264069_7587259429029591834_oA Farkasok folyamatos sorozatterhelés alatt vannak, ami egyértelműen kiveszi a játékosok energiáját. De még most frissek lehetnek a fővárosiak. Ugyan a Wolves legutóbb kikapott hazai pályán a Cowbells ellen, de egy pozíción belül tartották a Kolomposokat, ami a falka védelmét dicséri. A támadósornak viszont még jobban össze kell szoknia, hogy ne veszítsen annyi labdát, mint a Cowbells ellen. A Tigrisek otthonában minden csapat megszenved a győzelemért, és ha a Farkasok is győzni akarnak, akkor biztos, nehéz dolguk lesz.

Fotók: Becs László, Radó Norbert

Nyíregyháza Tigers-Budapest Wolves
Időpont: április 24. (vasárnap), 15.00
Helyszín: NYVSC pálya (Nyíregyháza, Tiszavasvári út 4.)
Belépő: 500 Ft (14 év alatt ingyenes) 

Dr. Szépe József, a Nyíregyháza Tigers elnöke: Nagyon fontos mérkőzés előtt állunk, hiszen ez az első hazai találkozónk idén. 1-1-es mérlegünk nem túl fényes eddig, de a vasárnapi mérkőzés remek alkalom lehet számunkra, hogy javítsunk a statisztikánkon. A Wolves egy nagyon tehetséges játékosokból álló csapat, akiket személy szerint is nagyon tisztelek, egyrészt mert jó páran közülük még a kezdet kezdete óta a Farkasoknál játszanak, másrészről pedig a Budapest Hurricanes széthullását követően együtt maradó baráti társaság mind a mai napig az ország legtehetségesebb játékosainak számítanak. Több magyar válogatottat is a soraikban tudhatnak, és azt gondolom, hogy ilyen játékosállományú csapattal komoly tényezőnek számítanak az idei HFL bajnokságban is. Részünkről vasárnap is a győzelemért fogunk harcolni, amire azt gondolom, reális esélyünk van. A Sharks ellen még mindig sok hibával játszottunk, ugyanakkor már látszanak a fejlődés nyomai a szezonnyitóhoz képest. Követni kell a terveinket ahhoz, ha ott akarunk lenni a döntőben. Vasárnap délután minden kiderül, remélem, a rossz idő ellenére sokan kilátogatnak majd.

Kovács István, a Budapest Wolves vezetőedzője: A Tigrisek tele vannak fizikális játékosokkal, akik mozgékony importokkal egészültek ki. Darrell Tate-et már jól ismerjük, de nemcsak rá, hanem az egész Tigers-re kell készülnünk. A Cowbells elleni összecsapáson olyan hibákat vettünk észre, amiket az edzéseken tüstént ki kellett javítanunk. A támadósorunktól javulást várok, a defense-től pedig hasonló játékot, mint amit a Cowbells ellen mutattak. Természetesen győzni megyünk Nyíregyházára.

 

3-0-ra hajtanak az Acélosok

A Heroes-Cowbells csata mellett, a Steelers-Sharks összecsapás lesz az, amikor a nyeretlen a veretlennel játszik. Felsőzsolcán is egy érdekes párharcot rendeznek, ahol az egyik csapat már szinte fél lábbal a rájátszásban lehet, a másik viszont eltávolodhat tőle.
13047996_1283716078323015_8868999386782566031_oA Miskolc Steelers tavaly mindössze csak az utolsó Újpest Bulldogs-ot tudta megverni az elitligában, de idén már két győzelmet számlál, amikért rendesen meg kellett küzdenie. Mind a Tigers-t, mind pedig a Heroes-t egy labdabirtokláson belüli eredménnyel tudta megverni. A Hősök ellen Dion Williams is felkerült a pontszerzők listájára, de Troy Rice-nál is kiszakadt a zsák, ketten együtt összesen 5 touchdownt szereztek. A defense a Tigrisek ellen jól működött, a Hősök ellen viszont már nem volt tökéletes, ettől függetlenül Jónás Máténak ismét volt két interceptionje, így bizonyított, hogy a miskolci fiatalokban van potenciál. A Sharks ellen viszont már jobban kell teljesítenie a defense-nek is, ha a csapat közel akar kerülni a playoffhoz.
13002322_967234420025649_3893893740319422127_oKiéhezett vadállatként érkeznek Borsodba a Cápák, hiszen két vereséget szenvedtek egymás után úgy, hogy a második találkozójukon a Tigrisek ellen akár nyerhettek is volna, de a szabolcsiak jobban kihasználták a győriek hibáit. Ettől függetlenül Brian Gessel ismét a csapat egyik kulcsjátékosaként lépett elő, egy passzolt és egy futott TD-je is volt, az elkapókkal pedig remek összhangban van, de Becs Péter szerint még nem működik olajozottan a gépezet. Lehet, hogy a Miskolc ellen már jobban harapnak a Cápák, ha megérzik a vérszagot.

Fotók: Becs László, Pazar András
Forrás: mafsz.org

Miskolc Steelers-Győr Sharks
Időpont: április 24. (vasárnap), 15.00
Helyszín: Felsőzsolcai sportpálya (Felsőzsolca, Sport utca)
Belépő: 1000 Ft (10 éves korig ingyenes)

Száraz Zsolt, a Miskolc Steelers vezetőedzője: Két győztes mérkőzésen vagyunk túl és mégis úgy gondolom, van bőven dolgunk, ha komolyan bele szeretnénk szólni az idei HFL végeredményébe. Két győzelem szólhat az akaratról, de itt az ideje, hogy magunkat is meggyőzzük, és megérdemeljük a rájátszás valamelyik helyét. Ehhez csak egy dolgot kell tennünk, legyőzni a Győrt. Nem lesz könnyű ezt megvalósítani, de erre készülünk január óta, erre készültünk a héten. A pályán mindent meg fogunk tenni a sikerért ebben biztos vagyok, mint ahogy abban is, hogy a győri csapat is ellenünk akarja megszerezni első győzelmét. Várjuk nagyon a meccset!

Becs Péter, a Győr Sharks játékosa: A hét első felében a saját elhibázott és megoldandó, javítandó dolgainkra koncentráltunk, a második felében álltunk neki készülni az aktuális ellenfelünkre. A Miskolc csapatát is erősíti pár kiváló játékos, találkoztunk már velük. Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy végre megtudjuk mutatni, mire is vagyunk képesek.

 
Source: NFL