24h kiemelt híreink

Története első trófeáját nyerte a PEAC-Pécs!

2014 március 24 | 18:46
Története első trófeáját nyerte a PEAC-Pécs!
Kosárlabda
0

Kiváló hangulat fogadta a csapatokat a Magyar Kupa fináléjában. Sopronból és a Pécsről is szép számban érkeztek szurkolók, ezúttal szerencsére a „semleges” szektorok széksorai is szépen megteltek. A PEAC és a Sopron már háromszor találkozott egymással idén. Az októberi és a decemberi bajnoki óta nagyon sok minden történt, viszont a MEL márciusi elődöntője már támpontot adhatott. Itt szoros csatában soproni siker született.

Fegyverneky találatával indult a döntő, majd egy labdaszerzés után betalált Simon is. 4-0-s soproni előny után Raksányi és Bishop egyenlített. Ahogy a hétvége eddigi mérkőzésein, úgy a finálé alkalmával is a kettősük dominált a PEAC támadásainál. Hawkins a harmadik percben 6-4-ra módosította az állást. Ekkor még senki sem gondolta, hogy a címvédő egyik legeredményesebbjének egyetlen találatát láthattuk ekkor. Abby Bishop rutinos játékkal semlegesítette az amerikai légióst, aki két faultot is korán összeszedett. Hullámzó első negyed kerekedett, ahol 10-6-ra a Sopron vezetett, majd 18-13-ra már a PEAC. 5 pontos pécsi előnynél Igor Polenek kért időt. Ezt követően a 18-18-nál ismét egyenlő volt az állás, míg a negyed hajrájában Fűrész, Reid és Kublina előnyhöz juttatta a pécsieket.

A 23-20-ról induló második etapban a küzdelem dominált. A PEAC Raksányi triplájával és ziccerével, illetve Jovanovic büntetőjével 29-22-re lépett el. Fegyverneky Zsófi triplája indította a soproni felzárkózást és bár Bishop még betalált triplából, de a mérkőzés egyetlen olyan szakasza volt ez, amikor a pályán Igor Polenek gárdájának akarata érvényesült. Ez elsősorban Fegyverneky klasszis teljesítményének volt köszönhető. 33-32-nél fordított a Sopron, mely a félidőben 35-34-re vezetett.

A harmadik negyed elején Faris növelte a soproni előnyt, majd Sara Krnjic rántotta le a betörő Jovanovicot, melynek eredménye sportszerűtlen hiba lett. Ebből a szituációból Nagy-Bujdosó triplájával négy pontot csinált a PEAC és ezzel fordított. Jovanovic is eredményes volt triplából, így már négy egység volt a felek között. A palánk alatt Krnjic került helyzetbe kétszer is és ezzel ismét egyenlített a Sopron. A játékrész közepén Hawkins faultját követően reklamálásért kapott technikait a soproni kispad. Az egész hétvégén hibátlanul büntetőző Bishop keze ezúttal sem remegett meg. A folytatásban a pécsieknél Kublina tett vissza egy lecsorgó labdát, míg a Sopron Fegyverneky és Ciglar büntetőivel tartotta a lépést. A harmadik etap végjátéka előbb a horvát irányító tripláját hozta, majd az utolsó másodpercekben Fűrész Dia is eredményes volt távolról. Ezzel 53-48-as pécsi előny állt az eredményjelzőn.

A záró szakasz elején Reid növelte 8 pontra a differenciát. Ciglar faragott egy triplából a különbségen, miközben a következő támadásnál Hawkins negyedik hibája után ismét két büntetőt értékesített Abby Bishop. A pécsieknél is összeszedte egy kulcsember Mauritia Reid a negyedik faultját. Az utolsó 5 perchez közeledve Igor Polenek kért időt, mely után Simon és Krnjic is eredményes volt. Ekkor Zeljko Djokicnak kellett magához rendelnie a tanítványait. Fáradni látszott a PEAC, miután bőven 30 perc felett jártak a húzóemberei a végjátékba érkezve. Bishop duplája után 62-57 állt az eredményjelzőn, de ezt követően több mint két percig nem tudott szinte dobóhelyzetet sem kialakítani a pécsi gárda. A Sopron előtt megnyílt az út az egyenlítés felé. A négy hibával visszatérő Kelly Faris lépett elő főszereplővé, 62-59-re hozta fel csapatát, de emellett két lépéshibát is vétett. A második ráadásul egy ziccer lehetőségnél történt. A PEAC kosárcsendjét Reid törhette volna meg egy betörésből, de a ziccere leszédült. A másik oldalon Tetemondova hagyott ki két büntetőt, de a következő soproni akciónál a pécsiek elváltották magukat a palánk alatt, így 62-61-re módosult az állás. A PEAC játékosait már csak a szívük vitte előre, a végjátékban azonban így is pontosabbak tudtak maradni, mint a kulcsszituációkban rendre hibázó soproniak. Az utolsó fél percben Zsovár faultja után Jovanovic értékesített egy büntetőt, a második kísérlete lejött a gyűrűről, de a lepattanót Nagy-Bujdosó szedte össze. A Sopronnak 63-61-nél így ismét faultra volt szüksége, hogy ne menjen az óra. Reid mindkét dobása célt ért. Ezzel négy pontra ugrott a differencia, melyet az utolsó 20 másodpercben már nem tudott ledolgozni Igor Polenek gárdája.

Djokics Zseljko: “Fantasztikus, elképesztő! Valami megfoghatatlan, emberfeletti érzés lengi be most ezt a csarnokot. Elképesztően sokat dolgoztunk eddig, hogy ide eljussunk, most aztán lehet egy kicsit ünnepelni. A vezetőedzőként szerzett első kupagyőzelmemet a feleségemnek és Imreh Ajtony másodedzőnek ajánlom, ők voltak az én oszlopaim, akikre támaszkodhattam a nehéz pillanatokban.”

Igor Polenek: “A Pécs jobb volt, megérdemelten nyert. A második félidőben nem tudtunk mit kezdeni az ellenfél zónájával. Még többet kell dolgoznunk, hogy a hibáinkat kijavítsuk. Sopronban mindig a bajnoki cím és a kupagyőzelem a cél, nekünk most már csak a bajnokság maradt.”

Forrás: Kosárlabda Live (www.bb1.hu)