24h kiemelt híreink

Nyíregyházán sem sikerült nyernie a Falco KC-nak!

2014 március 29 | 21:35
Nyíregyházán sem sikerült nyernie a Falco KC-nak!
Kosárlabda
0

A tabella utolsó két helyezettje találkozott szombaton délután Nyíregyházán. A Falco volt jobb helyzetben, hiszen nekik 9 győzelmük volt szemben az NYKK 6 sikerével, de a szombathelyiek nem mutattak túl jó formát az elmúlt hetekben. Az alapszakasz során egyébként ebben a párosításban meglepően sima vendég győzelem született.

Mindkét csapatban akadt hiányzó. Hazai oldalon Polyák és Kósa volt sérült, míg a vendégeknél Timberlake játékára nem számíthattak, így négy légiósa közül nem kellett senkit kihagynia Mandics edzőnek.

Az első negyed ötödik percéig kiegyenlített volt a játék, hiszen egyik csapat sem tudott meglépni a másiktól, 11-11 volt az állás. Innen aztán nagy rohanásba kezdett az NYKK, 10-0-s sorozatot produkáltak. A két magas ember, Poscic és Hall is triplát dobott ezekben a pillanatokban. Noha Mitchell próbált faragni a vendégek hátrányából, a hazaiak rá tudtak tenni még egy lapáttal, és végül 14 pontos előnyt harcoltak ki tíz perc után.

A második negyed már jóval kevesebb kosarat hozott, mint az első. Képtelenek voltak a csapatok a gyűrűbe találni, közel három perc telt el, amikor Vlahovics egyik büntetőjét értékesítette. Nem került közelebb a Falco, sőt Cseh hárompontosa után már 38-20 volt az állás. A negyed utolsó öt pontja azonban a szombathelyieké volt Zagorac és Vlahovics révén, de egy ponttal így is megnyerte az etapot a Sitku-legénység.

A folytatás sem hozott nagy változást, sőt úgy nézett ki, hogy az NYKK akár el is döntheti végleg a találkozót. Poscic és Doyne volt a felelős ezekben a percekben a hazai kosarakért. Az etap utolsó három percében azonban magukhoz tértek a vasiak. Váradi és Perl is triplát dobott, de a két fiatal mellett Mitchell is ponterősen kosarazott, így nyolc pontra sikerült csökkenteni a hátrányukat.

Noha Perl duplája indította az utolsó játékrészt, a Nyíregyháza hamar egyértelművé tette, hogy ma nem nyerhet a Falco. 9-0-s sorozatott futottak a hazaiak, így gyakorlatilag már nem maradt túl sok kérdés a végére. Ezzel újra 16 pontos lett a differencia, amit már meg is tartottak a végéig a nyírségiek. A vége 77-61. Ez már kezd ciki lenni a Falco-nak.

Ez egyben azt is jelenti, hogy az alapszakasz során elszenvedett két vereségéért sikerült visszavágnia a Nyíregyházának.

Sitku Ernő: “Kockáztattunk a meccs elején, annak ellenére, hogy kevesen vagyunk, kijöttünk egészpályás letámadásra, ami az eredményen meg is látszott. Csapatként dolgoztunk, és úgy is értük el ezt a mai sikert. Volt egy régi edzőm, akitől azt tanultam, hogy amikor nyersz, soha nem vagy annyira jó, mint gondolod, és amikor veszítesz, soha nem vagy annyira rossz, mint gondolod. Ennek tükrében értékeljük a mai meccset.”

Andjelko Mandics: “Rögtön az elején szögezzük le, én vagyok a Falco edzője, enyém a felelősség, és itt most van egy pont. Sem én, sem Váradi Kornél nem tud azonban bemenni játszani. A sikertelenségünkhöz az is hozzátartozik, hogy a játékosaim nem akarnak nyerni. Még egy opció van, hogy buták, de ismerem őket annyira, hogy tudjam, ez nem igaz. Egyszerűen nem küzdenek. Mondok egy példát: Doyne egy látványos mozdulattal lekönyököli Váradi Benedeket, egy felfokozott állapotban, egy fontos meccsen egyetlen kosarasom sem érezte úgy, hogy védelmére keljen Bendeknek, hogy odamenjen Doyne-hoz és elbeszélgessen vele. Az, hogy valaki bedobja-e a hármast, bezsákolja-e a ziccert, képességbeli kérdés, az azonban, hogy valaki nem akarja a győzelmet, egyszerűen emberi tényező. Én ilyet még életemben nem láttam. Gratulálok a Nyíregyházának, van egy olyan érzésem, hogy az osztályozón jövünk mi még ide. Néha úgy tűnik, hogy a kosarasaim többsége csak akkor profi, ha a fizetésükről van szó, amikor játszani kell, ez a helyzet megváltozik.”

Forrás: Kosárlabda Live (www.bb1.hu)