24h kiemelt híreink

Meglepetés a Paksi szurkolóknak!

2014 március 25 | 16:10
Meglepetés a Paksi szurkolóknak!
Kosárlabda
0

Meglepetéssel készülnek a szurkolók felé Pakson. Öt ASE mezt sorsolunk ki a rájátszás kezdetekor, amelyeket bárki megnyerhet, aki kilátogat az hazai mérkőzésekre a középszakaszban! Emellett a születésnaposok számára is meglepetéssel készülnek!

Remekül rajtolt az ASE csapata, így hát a klub vezetői úgy döntöttek, játékra hívnak minden paksi drukkert a középszakaszban! Mindössze annyi a teendő, hogy a belépéskor kapott meccsjegyre fel kell írni a nevet és a telefonszámot, majd bedobni a bejáratnál található gyűjtődobozba. Természetesen a bérletesekre is gondoltak, ők egy biankó jegyet kapnak, amelyre szintén a nevet és a telefonszámot, valamint bérlet számát kell felvésni, majd a dobozba dobni. A középszakasz végeztével meccsenként egy, azaz összesen öt szerencsést kihúznak, akik egy ASE mez boldog tulajdonosai lesznek!

Emellett egy másik meglepetéssel is készülnek az együttes szimpatizánsai számára: a 2013/2014-es szezon hátralévő hazai mérkőzéseire a szülinaposok számára díjtalan a belépés! Ha az adott meccs hetében, hétfőtől vasárnapig bezárólag ünnepli a szurkoló valamikor a születésnapját, elég ha felmutat egy igazolványt, amellyel igazolja ezt, és már be is jutott a csarnokba!

 
Forrás: Kosárlabda Live