24h kiemelt híreink

Könnyedén nyert hazai pályán a Paks a Kaposvár ellen!

2014 április 2 | 23:02
Könnyedén nyert hazai pályán a Paks a Kaposvár ellen!
Kosárlabda
0

A Kaposvári KK együtteséből mindenkit pályára küldhetett Fekete Ádám, míg a Paks együtteséből ezúttal Vaughn került a keretbe, Baki betegség miatt hiányzott, Jones, Körtélyesi, és Tóth Ádám is sérüléssel bajlódott, de ők vállalták a játékot.

Parádésan kezdték a hazaiak mérkőzést, Szabó és McGruder révén a festékből és a hárompontos vonalon túlról egyaránt eredményesek tudtak lenni. A túloldalon Hendlein és Davis, azaz a palánk alatti kettős iparkodott “jó” szokásához híven, ketten együtt be is termeltek 15 pontot a negyed során. Azonban az ihletett formában játszó Szabó vezette piros-kékek ellen ez csak a meccsben maradáshoz volt elég. Látványosan és szépen játszottak a paksiak, remek kosarakat szereztek kidolgozott figurák után, így a 34 dobott pontjuk sem volt túlzás a negyed zárásakor.

Az első negyedben a paksiak által diktált iram fenntartása szinte lehetetlen volt, így a várakozásoknak megfelelően le is lassítottak kicsit, de az eredmény tartása, sőt a különbség lassú növelése azért nem okozott gondot. Elsősorban McGruder jeleskedett, a mezőnyből és a büntetővonalról egyaránt pontosan célzott az amerikai, de a hazai csapat többi tagja sem tétlenkedett: Jones, Kovács, Vaughn és Eilingsfeld is eredményes volt a negyed során. A túloldalról figyelmeztető jel volt, hogy a hétvégén nyolc triplát is beverő Puljko ezúttal is elkezdte a hárompontosok gyártását. 48-32-es állással vonultak a csapatok pihenőre.

A szünetet követően ismét az első negyedben látott arcunkat mutatták a paksiak: gyorsan, dinamikusan kosaraztak, szép támadásokat vezettek, amelyek révén rendre eredményesek is voltak. McGruder összeszedett mindent, ami a keze ügyébe került, és ha az esetleg az ellenfél gyűrűjének közelében történt, akkor vissza is tette azokat. A negyed derekára 23 ponttal meglépet a Paks, ám ekkor feltámadt a Kaposvár, és pillanatok alatt feljöttek tizenhatra. Sokakban mind a parketten mind a nézőtéren felrémlett az Alba elleni forgatókönyv egy pillanatra, ám ekkor Jones bemutatott egy bődületes nagy szerelést, majd a túloldalon beszórt egy duplát, átlendítve társait a holtponton.

A záró felvonásra gyakorlatilag eldőltek a dolgok, igazából már csak a különbség volt kérdés. A Kaposvár küzdött becsülettel, különösen Davis játéka volt dicsérhető, aki az egész mérkőzés során jól és agilisen játszott, és ha a többieknek nem is ment, ő azért mindent megtett. A meccset megérdemelten nyerték meg a hazaiak 90-66-ra, és bár a negyed közepén kicsit kiengedtek, de a győzelem nem forgott veszélyben.

Dzunic Branislav: “Az elején több triplánk is beesett, és ez önbizalmat adott a csapatnak. A védekezésünk az egész meccsen rendben volt. Gratulálok a fiúknak, ismét sok energiával játszottak.”

Fekete Ádám: “Gratulálok a Paksnak, jobban játszottak. Mi egy fáradt csapat benyomását keltettük. Megpróbálunk frissíteni, és három nap múlva Kecskeméten egy jó meccset játszani.”

Forrás: Kosárlabda Live (www.kosarlabda.ase.hu)