24h kiemelt híreink

Jászberényben folytatná jó sorozatát a PVSK!

2014 március 28 | 22:32
Jászberényben folytatná jó sorozatát a PVSK!
Kosárlabda
0

Szombaton este a remek formában lévő Pécsi VSK-PANNONPOWER csapatát fogadja a Fortress-Jászberény az alsóházi középszakasz 8. fordulójában. A bombaformában lévő PVSK a Körmend otthonában aratott bravúrgyőzelmet szerdán, míg a berényiek a ZTE-t verték hazai pályán.

Srdjan Antics: “Kétszer játszottunk a Péccsel, amióta én vagyok az edző, és mindkét alkalommal vereséget szenvedtünk. Ellenfelünk nagyszerű formában van, és a rájátszásért harcol, de úgy érzem, hogy mi is jó passzban vagyunk. Nagyon elégedett voltam a ZTE ellen nyújtott játékunkkal, és ha meg tudjuk ismételni azt a teljesítményt, akkor úgy gondolom, hogy újra győztesen hagyhatjuk el a pályát saját közönségünk előtt. A PVSK csapatként igazán erős, a három jó légióshoz mindig csatlakoznak a helyi játékosok is. Legutóbb idegenben győzték le a Körmendet, méghozzá tetemes hátrányból, és ezzel meg is mutatták igazi erejüket. Továbbra is vannak sérültjeink, ugyanazzal a kerettel állunk ki, mint a Zalaegerszeg ellen.”

Csirke Ferenc: “Nem hiszem, hogy be kellene mutatnom a Jászberényt. Bombaerős keretük van. Talán eddig az volt a problémájuk, hogy nem játszottak csapatként. Elég hullámzó a teljesítményük. Előbb elég simán kikaptak Nyíregyházán, majd viszonylag könnyen verték a ZTE-t. A szervezettségünkkel, agresszív védekezéssel idegenben is meglephetjük őket. Biztos, hogy extrán motivált lesz a jászsági csapat, mert Pécsen kétszer is simán kikaptak. Remélem, hogy egy kiélezett meccset fogunk tudni játszani, és akár a győzelmet is behúzhatjuk. Annyi előnye biztosan van a JKSE-nek, hogy hazai pályán játszottak legutóbb, és utazniuk sem kellett.”

Forrás: Kosárlabda Live (www.bb1.hu)