24h kiemelt híreink

Idén negyedszerre Zalakerámia ZTE KK-Egis Körmend!

2014 március 29 | 22:30
Idén negyedszerre Zalakerámia ZTE KK-Egis Körmend!
Kosárlabda
0

Zalaegerszegre látogat a Körmend. A vendégcsapatnál az utóbbi idők felemás szereplése miatt drasztikus változásokat vezettek be, ami a prémium megvonásokat is érinti. Emellett a klubvezetés kötelező célként meghatározta, hogy Hencsey Tamás együttesének meg kell tartania hetedik helyét a bajnokságban. Az alsóházi küzdelmek során a Zalaegerszeg négy győzelmet és két vereséget gyűjtött be, míg a Körmendnek két győzelem mellett négy veresége van.

Raúl Jimenez: Szeretnénk győzni, de ehhez kiegyensúlyozottabb teljesítményre van szükségünk, mint az elmúlt hetekben. Nem száz, inkább százegy százalékot kell nyújtanunk, ha jó eredményt akarunk elérni. A Körmend rendkívül veszélyes ellenfél, ezért egy csapatként, keményen kell majd dolgoznunk a sikerért. Remek játékosokkal rendelkeznek, akik nagyon jól dobnak a hárompontos vonalon túlról. Több mérkőzést is megnyertek már az utolsó pillanatban. Egy játékost nem is tudnék kiemelni a Körmendből, mert mindig képesek változtatni a pozíciójukat, és bárhonnan veszélyesek tudnak lenni. Egy nagyon egységes, jól összerakott csapatról van szó, de szeretnénk felvenni velük a harcot. Sérültjeink nincsenek, mindenki készen áll a mérkőzésre.

Hencsey Tamás: “Nehéz most bármit is mondani. Egy olyan hazai mérkőzésen vagyunk túl, amit megnyert helyzetből vesztettünk el. Nem egyszerű dolog ilyenkor mentálisan felkészíteni a csapatot, de meg kell próbálnunk kilábalni ebből a gödörből. Most az a legfontosabb, hogy fejben tovább tudjunk lépni. A ZTE egy nagyon fiatal csapat és megalkuvást nem tűrően védekeznek az egész mérkőzésen. Agresszívan letámadnak, és ez által egy lendületes játékot tudnak produkálni. A Zalaegerszeg ellen sokkal összeszedettebben kell játszanunk, és a védekezésben muszáj előrelépnünk az agresszivitás tekintetében. Most plusz dolgok kellenének a csapattól. Zsarko Rakocsevics összeszedett egy bokasérülést az előző meccsen, ezért nem tud edzeni. Valószínűleg csak a mérkőzésen derül majd ki, hogy milyen állapotban van.”

Forrás: Kosárlabda Live (www.bb1.hu)