24h kiemelt híreink

A Falco ellen indítana új győzelmi sorozatott a Szeged!

2014 március 25 | 16:38
A Falco ellen indítana új győzelmi sorozatott a Szeged!
Kosárlabda
0

Három diadalt követően Pécsett szenvedett vereséget a férfi kosárlabda NB I/A középszakaszában a Naturtex-SZTE-Szedeák. Szerdán féltávhoz érkezik az alsóházi küzdelemsorozat, és némiképp tisztább képet kapunk arról, hogy a hátralévő hét fordulóban mely együttesek maradnak versenyben a még negyeddöntőt érő hetedik és nyolcadik pozícióért. A szegediek jelenleg tizedikek, de a ZTE-vel egyetemben látótávolságon belül maradtak a Körmend, Pécs párossal szemben (a baranyaiak kettővel nyertek többet, mint a zalaiak és a csongrádiak). Hogy továbbra is partiban maradjanak, ahozz nagyon fontos, hogy szerdán sikerüljön hazai pályán legyőzni a Falco gárdáját, mert ez esetben bizony továbbra is számolni kellene a riválisoknak a Tisza-partiakkal!

A dolgok jelenlegi állása szerint Nikola Lazic vezetőedző nélkül kell majd csatába indulnia a Szedeák-seregnek, a szerb szakembert ugyanis – vitatható körülmények között – Pécsett kiállították. Bár hétfő este még nem volt ismert az esettel kapcsolatos szövetségi döntés, valószínű, hogy automatikusan legalább egy mérkőzésre eltiltják a mestert, így Simándi Árpád dirigálhat a kispadról. Lazic annyit jegyzett meg, hogy továbbra is túlzottan szigorúnak tartja a játékvezetői ítéletet, egyébiránt nem kíván már foglalkozni az üggyel, csakis előre tekint!

Andjelko Mandics együttese már kedden elutazott Csongrádba, ahonnan nem is megy haza, hiszen a Falco a hétvégén a Bujtosi Szabadidő Sportcsarnokban lép pályára.

Nikola Lazics: “Biztos, hogy nehéz meccs lesz mindkét csapat számára, hiszen a Falco is és mi is kikaptunk a legutóbbi fordulóban, így mindkét gárda javítani szeretne. A szombathelyiek zsinórban harmadszor vesztettek, de hozzá kell tenni, hogy a Jászberény és a Körmend ellen nem volt szerencséjük. Mi jó szériában voltunk, a Pécs ellen ugyan kikaptunk, de megyünk tovább, van még hátra 7 mérkőzés a középszakaszból, természetesen nem adjuk fel a harcot. Timberlake ugyan nem játszik ellenünk, de azzal, hogy Zagorac visszatért, talán most erősebbek lettek a palánk alatt, mint korábban. Veszélyes ellenfélnek tartom őket, mert tehetséges fiatal játékosok és ügyes külföldiek kombinációja alkotja a csapatukat. Sokkal jobban játszanak annál, mint amit az eredményeik mutatnak. Legutóbb ugyan simán nyertünk ellenük, már 25 ponttal is vezettünk a találkozón, de most biztos vagyok benne, hogy annál sokkal keményebb meccs lesz a holnapi. Azóta erősödtünk egy Molnárral, aki viszont még nincs olyan formában, mint amilyenben szeretne lenni, de bízunk benne, hogy meccsről meccsre jobb lesz.”

Andjelko Mandics: “Komplikált, nehéz meccsre számítok. A Szeged ugyan legutóbb kikapott Pécsen, de azt leszámítva elég jó formában van. Igaz a játékra Jászberényben és Körmenden nálunk sem lehetett panasz, de sajnos nem jöttek az eredmények. Zsinórban három vereséget szenvedtünk el, úgyhogy most már jó lenne nyerni, nem csak egy jó meccset játszani. A srácok nap, mint nap jól dolgoznak, remélem, hogy most már visszakapunk valamit a sorstól. Egységes csapatuk van a szegedieknek, a Csorvási testvérek és Williams elég erős a gyűrű alatt, kintről pedig Kiss, Horváth és Jereminov is jól dob.”

Forrás: Kosárlabda Live (www.bb1.hu)