24h kiemelt híreink

Jenson Button jubilál

2014 április 2 | 08:41
Jenson Button jubilál
Forma 1
0

A McLaren-Mercedes istálló brit pilótája, Jenson Button a 250. versenyére készül a soron következő Bahrein- i Nagydíjon.

A 2009- es brit világbajnok 2000-ben mutatkozott be a Formula1- ben, a Williams csapattal. Első futamgyőzelmét a 114. versenyén, a Hungaroringen szerezte meg az akkori Honda csapatával. 2009- ben a Brawn-Mercedes istállóval tudta megnyerni a bajnokságot az utolsó előtti Nagydíjon. Button 2010 óta a McLaren-Mercedes csapat tagja, akikkel eddig 8 futamgyőzelmet, valamint 25 további dobogós helyezést ért el.

250. versenyén, Bahreinben is bővíteni szeretné a világbajnoki pontjainak számát.

“A vasárnapi lesz eddigi karrierem 250. versenye! Ez hihetetlen, mivel még olyan, mintha tegnap ünnepeltem volna a kétszázadikat, 2011-ben Magyarországon, ahol egyébként nyertem is. A Forma-1-ben állandón zajlik az élet, itt Bahreinben is egy új kihívással nézünk majd szembe, itt ugyanis most futjuk az első éjszakai futamot. Már várom, hiszen mindig különleges érzés villanyfény mellett versenyezni. Az első két versenyen sok pontot szereztünk, amik jól jönnek az  európai versenyek előtt. Remélem azonban, itt is tovább gyarapíthatom a világbajnoki egységeim számát!”- nyilatkozta optimistán Jenson Button.

 

 
Source: Forma1-Live.hu